Hiszek abban, nem lehet elégszer felhívni az emberek figyelmét egy-egy fontosabb témára. Nagyon döcögősen haladunk a fejlődés irányába, újra és újra beszélni kell olyan alapvető fogalmakról, mint például a környezetvédelem.

A környezetvédelem nem egy opció, amit aktuális hangulatunk és kedvünk szerint vagy választunk vagy nem, hanem az egyedüli lehetőség, ha nem akarjuk, hogy kihaljon az emberiség. A legtöbben még mindig legyintenek erre a kijelentésre; arra gondolnak, hogy ez hülyeség, és ilyen sosem következhet be, mert mire bekövetkezhetne, úgyis kitalálunk valamit, ami megoldja a problémát. Sajnos ez nincs így! Nem majd, hanem most kell megtenni mindent, ami tőlünk telik.

Ha az „csak” annyi, hogy műanyag zacskó helyett rendszeresítünk egy sokszor használható, akár környezetbarát anyagokból készített bevásárlótáskát, akkor ez is fantasztikus lépés, ha pedig ezt még megfejeljük olyan apróságokkal, mint például a szelektív szemétgyűjtés, vagy hogy kihúzzuk a töltőt az aljzatból, energiatakarékos izzókat vásárolunk, és olyan készülékeket választunk, amelyek energiahatékonyak, akkor máris büszkén mondhatjuk, hogy sokkal-sokkal többet teszünk a környezetvédelem érdekében, mint a nagy átlag.

Ennek a posztnak az apropója egyébként az újrahasznosítás, amely nem csak a környezetünkre van jó hatással, hanem a lelkünkre is, hiszen segítségével a régen nagy becsben tartott, mára már elfeledett tárgyaink új életet, jövőképet kaphatnak. A benne rejlő kreativitás miatt a legjobb hívószó, a tökéletes belépőszint az emberek számára a környezetvédelem témájában. Gyakorlatilag bármit újra lehet hasznosítani, ha nincs ötleted, hogy adott dolgot hogyan, akkor érdemes egy kicsit böngészni a neten, Google a barátunk!

Én most Gésine Hackenberg különleges munkáira hívnám fel a figyelmeteket. A tehetséges holland ékszertervező antik porcelántányérokat lyukaszt ki azért, hogy az apró építőelemekből ékszereket hozzon létre. Ez persze első pillanatban inkább megrökönyödést okozhat, de mint mindig, most is érdemes egy kicsit a felszín alá nézni.

Gésine Hackenberg 1972-ben született Németországban, jelenleg önálló ékszerészként él és dolgozik Amszterdamban. A többszörös díjnyertes dizájner 2001 óta tevékenykedik egyéni és csoportos kiállításokon galériákban és múzeumokban világszerte. Munkáját számos nemzetközi kiadványban közzétették, és olyan gyűjteményekben is szerepeltek, mint az amszterdami Stedelijk Múzeum, a londoni Victoria and Albert Múzeum, a Middlesbrough-i Mima Middlesbrough Institute of Modern Art és a New York-i Museum of Arts and Design.

Bár sokan feltehetik azt a kérdést, vajon mi értelme van tönkretenni egy-egy gyönyörű tányért ezért a végeredményét, a tányérdarabkákból készített ékszerek és a „használhatatlanná” váló tányérok segítségével a meglepő megközelítésen felül, a talmi harag elillanása után ráláthatunk az újszerűségét frissítő erejére, valamint felfedezhetjük a csipetnyi környezetvédelmet is. Nem feltétlenül kell a nagyi drága étkészletét beáldozni a végeredmény létrehozásának érdekében.

A régi, kidobásra ítélt repedt, törött konyhai kiegészítők is tökéletesek lehetnek, de az egykori, jobb sorsra érdemes, régóta használaton kívül álló és szekrény mélyén porosodó családi ereklyéknek is új értelmet adhatunk. A random kilyukasztás hatására ráadásul a tányérok egyedi, vérbeli modern dísztárgyakká nemesülnek, ha pedig a falra helyezzük őket, a vendégségbe érkezők a csodájára járhatnak a szokatlan látványnak. Sőt, egészen érdekes hangulatot kelthetünk, ha a munkafolyamat során kialakuló építőelemekből létrehozott ékszereket magunkon hordva gyakorlatilag hozzádíszítjük magunkat a lakásunkhoz.

Ha esetleg valaki azon keseregne, hogy az ékszertervezőnek könnyű dolga van, hiszen rendelkezésére áll minden eszköz a tányérok kilyukasztásához, az egyes elemek profi kialakításához és összeillesztéséhez, csak azt tudom mondani, hogy nem kell ugyanazt létrehozni! Ha szabadon engedjük a fantáziánkat, akár különlegesebb megoldások is eszünkbe juthatnak. Még csak lyukat vágni sem kell a tányéron, lehet törni is, a mozaikdarabokat felhasználva összeilleszteni az ékszert, a törött tányért pedig falra helyezni. Akárhogy is nézem, a téma minden eleme, az egész folyamat végtelenül inspiráló!

A lényeg, hogy gondolkodjunk, mit lehet még tenni azon kívül, hogy a szemétbe helyezzük a különböző régi tárgyakat? Van-e mód arra, hogy új életet leheljünk beléjük? És ami a legfontosabb: van-e kedvünk hozzá? Addig kellene választ találni ezekre a kérdésekre és cselekedni, ameddig megtehetjük, hogy szabadon döntünk és nem a kényszer szorít rá minket.

 

Olvasd el ezt is!