Tudvalévő, hogy Gustav Mahler néhány évet Budapesten húzott le, mint az Királyi Opera zeneigazgatója. Hogy mennyire érezte ezt lehúzott éveknek, azt nem lehet tudni, mindenesetre Pest állomás volt a karrierépítésben, Ljubljanánál jobb hely, Bécsnél, ami cél volt, rosszabb. De ebből az időből maradt fönn Brahmsnak az a mondása, hogy
ha jó Don Giovannit akar hallani, akkor vonatra száll és Pestre jön.
Ahhoz képest, hogy aztán Mahler a 20. században mekkora komponista csillaggá vált, nem lehet azt mondani, hogy nagyon ápolnánk az emlékét, van egy tábla az Oktogonnál, itt lakott, de táblája van ugyanazon a házon az Ábrányi-családnak is, akik mégsem lettek a zene nagyjai.
Amikor Thomas Hampson, az amerikai bariton először járt Pesten, rohant az Operaházba, hogy mutassák már meg neki Mahler szobáját. Hát, nem is tudjuk, annyi volt itt az átépítés. Talán ez, mondták néki, mire a nagyra nőtt bariton térdre borult, épp csak meg nem csókolta a zseni lába nyomát. Vagy legalább az akkori igazgatóét.
Egyszer én is elindultam Mahler nyomait keresni. A Wörthi-tó partján van Maiernigg, ott nyaralt a zeneszerző 1901 és 1907 között. A nyaralás nála amolyan aktív pihenés volt, ekkor ért rá komponálni, reggel kiment az erdőbe, aztán beült a komponáló házikóba, és írta az éppen soros szimfóniát. Ha valahol szálldos a múzsa, akkor az itt lehet. Eleinte csak a szúnyogok szálldostak, meglepő méretűeket lehetett fölzavarni, ahogy az ember az útjelzést követte az erdőben, de aztán ott volt a ház is. Teljesen puritán, négyszög az alaprajza, három oldalon ablak a negyediken ajtó. Meg egy félkarú ember, akinek be van verve az egyik szeme. Ő az őr.
Ez Mahler kunyhója? Ez. Megnézhetem? Természetesen, mondja, és bejön utánam az ajtón. Odabent semmi, csak egy lóbálható, két hangszórós CD-játszó. Melyik lemezt szeretném hallani. Épp volt egy Thomas Hampson-felvétel is, az Egy vándorlegény dalai. Azt. Rendben.
Betette a CD-t, jól felhangosította a zenét. Benne volt a pakliban, hogy eljött az órám, a félkarú most fejbe csap, feldarabol, elás az erdőben, csak azt nem tudtam, hogy miért. Mindenesetre érdeklődő arcot vágva kinéztem három irányba a három ablakon, aztán kihátrálta, az ajtón, köszönöm szépen. Az őr komor arccal kísért, de nem vette elő a baltát. Túlélve, kipipálva, de azóta se kerestem föl még az oktogoni házat sem. Nem is tudom, hogy egyáltalán van-e ott mit nézni.
Mahler zsenije a jelek szerint csak hallható, nem látható.
(címlapkép: Tourismusregion Klagenfurt am Wörthersee GmbH, fotó: gustav-mahler.eu, Fáy Miklós)
Olvasd el ezt is!
SzabóZ - A világ legjobb múzeumai
Gundel Takács Gábor - Az vagy, ahogy étkezel
HeStyle - Vezetés közben is stílusosan